A "Szeretne többet tenni az egészségéért?" című előadássorozatunk következő előadásán a címben megfogalmazott javaslat fontosságát hangsúlyoztuk a preventív, azaz megelőző orvoslás szemszögéből. Amennyiben ugyanis évente legalább egyszer felkeressük háziorvosunkat akkor is, ha panaszmentesek vagyunk, akkor a következő nagyszerű, hasznos dolgok megbeszélésére, elvégzésére kerülhet sor:

1. igénybe vehetjük a rendelkezésünkre álló önkéntes védőoltásokat, hiszen tévhit már a régi nézet: "Jobb, ha átesik rajta"! A védőoltások ugyanis legyengített, vagy feldarabolt állapotban tartalmazzák a különféle betegségek okozóit, így betegséget nem, vagy csak igen ritkán, alig észre vehető, enyhe formában tudnak előidézni, ugyanakkor az immunrendszer védekező mechanizmusát ugyanúgy beindítják, mint az "igazi" vírusok, baktériumok. Elérhetőek és szabadon választhatóak az influenza - (különösen 65 év felett és kisgyerek korban fontos), a tüdőgyulladás -, a kullancs okozta agyvelőgyulladás -, a Rota vírus okozta hasmenés -, a C típusú agyhártya gyulladás -, a nemi úton terjedő szemölcs és méhnyakrák -, az A és B típusú vírusos májgyulladás- és a bárányhimlő elleni védőoltások.

2. részt vehetünk az esedékes rákszűréseken, melyek a még gyógyítható állapotban lévő rosszindulatú daganatos elváltozások időben történő felismerését hivatottak elérni. Ezek a következők: a mi térségünkben törvényileg 30 év felett mindenkinek javasolt évente tüdőszűrő vizsgálaton; a 45-65 éves nőknek legalább 2 évente emlőrákszűrésen, 25-65 év között pedig legalább 3 évente méhnyakrák szűrésen (itt megjegyzendő, hogy a nőgyógyászok utóbbit leginkább évente javasolják, és már a nemi élet megkezdésének időpontjától); 50-70 éves férfiaknak vizelési panasz esetén urológiai; szintén 50-70 év között mindenki által megvásárolható (kb. 1000ft) székletvér vizsgálaton; fogászaton legalább 2 évente ajak – és szájüregi rákszűrésen (a fogorvosok leginkább félévente/évente javasolják ezt); új, növő, vérző bőrelváltozás esetén pedig bőrgyógyásznál bőrrákszűrésen részt venni.

A herék és az emlők havonkénti önvizsgálata kiegészíti a fentieket. Bármilyen új, vagy szokatlan elváltozás esetén azonnal forduljunk orvoshoz!

Jó tanácsként általánosságban elmondható az öröklődést mutató daganatok felismerése miatt, hogy ha valakinek a vér szerinti családjában már előfordult rosszindulatú daganatos betegség, akkor 5-10 évvel fiatalabb korban, mint ahány évesen a családtagunk megbetegedett, már kezdjünk el rendszeresen járni az adott daganatot kiszűrő vizsgálatokra!

3. háziorvosunk elvégezhet 1-2 egyszerű, fizikális és műszeres vizsgálatot, úgy mint a vérnyomás mérése, a szív, a tüdő és a has vizsgálata, EKG felvétel készítése. Amennyiben egy általános vérvételi vizsgálat is megtörténik, akkor még több minden napvilágra kerülhet. Ugyanis pl. a magas vérnyomás betegség, a cukorbetegség, a magas koleszterin szint stb. korai stádiumban egyáltalán nem okoz panaszokat, de alattomos, egészségromboló hatásukat mégis kifejtik. Amikor ezek kézzel fogható, a beteg számára is nyilvánvaló eltéréseket okoznak, már rég késő, csakúgy, mint a daganatos betegségek esetében. Amennyiben a fenti betegségek valamelyike pedig felismerésre került, fokozottabb nyomon követésre van szükség. Minden magas vérnyomásos és cukorbetegnek célszerű évente vesefunkciós -, szemészeti -, vérzsír - és más vizsgálatokon részt venni. Ha valakinek pedig ezen betegségek előrehaladt állapotában szövődményként szívinfarktus, agylágyulás, veseelégtelenség vagy végtagi ütőérszűkület alakult ki, akkor ezen állapotok további célzott vizsgálatokat tesznek szükségessé egy esetleges rohamosabb állapotromlás megelőzéséért. Ezért kérünk mindenkit tehát, hogy rendszeresen keressék fel háziorvosukat, hisz egészségünk csak egy van!

"SZEMEZGESS A SZÍNES EGYVELEGBŐL!"

... azon "apróságok" között, amivel szintén hozzájárhatunk egészségünk megőrzéséhez:


1. Tanácsok az antibiotikumokról, a "gyulladáscsökkentőkről":
az Egészségügyi Világszervezet és az ÁNTSZ felhívása szerint "az antibiotikum nem cukorka!". Nagyon sokan azt hiszik például, hogy lázat csak baktériumok okozhatnak, pedig gondoljunk csak bele: az influenza milyen magas lázzal jár, ezért pedig vírus tehető felelőssé. A vírusokat (a náthát, a meghűlést, a legtöbb hányást és hasmenést okozó kórokozókat) viszont egyáltalán nem képesek az antibiotikumok elpusztítani. Így adásuk ezekben az állapotokban nemhogy hasznos, hanem sokkal inkább káros! Az antibiotikumok ugyanis nem tudnak válogatni a szervezetünkben lévő betegséget okozó "rossz" baktériumok és a szervezetünk egészséges működéséhez szükséges "jóságos" baktériumok között. Válogatás nélkül megölik mindkettőt. Így, a fölösleges antibiotikum használat hasmenéshez, sőt gyerekekben akár tehéntej- és egyéb allergiák kialakulásához vezethet. Nem beszélve arról, hogy ha állandóan antibiotikummal pumpáljuk tele a szervezetünket, akkor ez időt ad a baciknak, hogy megtanulják, miként váljanak ellenállóvá az adott gyógyszer ellen. Ennek köszönhetően már létezik egy olyan baktérium törzs a Földön (Indiában azonosították), amely minden általunk ismert gyógyszernek ellen tud állni. És mindezt mi idéztük elő a féktelen, indokolatlan antibiotikum használattal! Ne is gondoljunk bele, mi történne, ha ez a kórokozó okozna világméretű járványt! Ezért mindig csak orvosi utasításra és az orvos által előírt ideig szedjen antibiotikumot! Tudni kell azt is róluk, hogy legalább 2-3 nap kell ahhoz, hogy a hatásuk kialakuljon. Kórházi körülmények között pedig legtöbbször akár 5 napot is várnak, mielőtt váltanának egy másik antibiotikumra ...


2. A lázról ...:
Hivatalosan 38 fok fölötti testhőmérsékletnél beszélünk lázról (figyelem: gyerekeknél végbélben történő mérésnél vonjunk le fél fokot!), és efölött indokolt a gyógyszeres és fizikális lázcsillapítás. A 37 és 38 fok közötti hőemelkedést tehát nem is kell csillapítani, kivéve, ha a gyereket nagyon megviseli a hőemelkedés, vagy korábban már volt lázgörcse! A test hőmérsékletének a megemelkedése ugyanis a természetes védekező mechanizmusaink közé tartozik, melynek során a szervezet megemeli a hőmérsékletét, hogy a kb. 36 fokot szerető, szervezetünket megbetegítő kórokozók a magasabb hőfokon elpusztuljanak. Hűtőfürdő készítésekor testmeleg vízbe üljünk bele, majd addig engedjünk hideg vizet lassan a kádba, hogy a fürdővíz hőmérséklete 22 fok alá ne menjen! Kb. 5 percig alkalmazzuk a hűtőfürdőt, szükség esetén megismételve azt! Ne törekedjünk a normál testhőmérséklet mihamarabbi elérésére, a fentiek miatt elég, ha kezdetben a 37,5-38 fokot elérjük. Így a láznak napról napra csökkennie kell a megkezdett kezelés hatására! Amennyiben ez nem következik be és a láz 3 nap után is fennáll, haladéktalanul forduljanak orvoshoz!


3. ha húgyúti panasza van,
célszerű egyből a reggeli első, középsugarú, intim mosakodás utáni vizeletével orvoshoz fordulnia. A vizeletet mindig tökéletesen tiszta üvegbe fogja fel! A reggeli vizelet ugyanis sokkal alkalmasabb a húgyúti fertőzések kimutatására, mint a napközbeni vizeletek. Délutáni rendelés esetén tárolja a vizsgálatig hűtőben a vizeletet ...


4. lábujjain körömbenövést előzhet meg,
ha mindig egyenesre és nem lekerekítettre vágja le körmeit ...


5. szemét mindig kívülről az orrgyök irányába törölje meg, különben kötőhártya gyulladást idézhet elő ...


6. orrfújás tekintetében tanuljunk a bikák fújtatásából!
A helyes orrfújáskor ugyanis egyik orrlyukat sem fogjuk be, hanem mindkettőn egyszerre igyekszünk nagy nyomással kilélegezni. Ellenkező esetben középfül gyulladás kialakulását segíthetjük elő ...


7. legjobb, ha nem használ külső hallójáratának tisztítására fültisztító pálcikát!
Elég szappanos vízzel annyit kitisztítani belőle, ameddig a kisujja befér (vagy használja a patikákban elérhető, heti, rendszeres fültisztításra szolgáló "spray"-k valamelyikét)! A fürdés utáni szárazra törléskor ugyanez a szabály – különben szépen lassan fülmosást igénylő fülzsírdugót "növeszthet"...


8. ha vérvételre megy,
menjen teljesen éhgyomorra, ahogy felkelt! Ne igyon egy "kis kávét, vagy teát sem", különben könnyen kóros vércukor értéket kaphatunk ... Hasi ultrahang vizsgálatra is éhgyomorra, valamint telt húgyhólyaggal kell elmenni ...


9. mindig kérdezze meg orvosát, hogy az általa felírt gyógyszert mennyi ideig kell szednie. Vannak olyan gyógyszerek ugyanis, amelyeket rendszeresen és folyamatosan, sokszor egész életre szólóan kell szedni (pl. vérnyomáscsökkentők, cukorbetegség elleni tabletták, koleszterin-, húgysav-, gyomorsav csökkentők, különféle szívgyógyszerek, véralvadásgátlók, stb.), de vannak olyanok is, amelyeket nem (pl. a fent részletezett "gyulladáscsökkentők", egyes reumatológiai gyógyszerek, stb.)


10. tudjon róla, hogy már nem igaz a megállapítás,
miszerint idős embereknél elfogadható a magasabb, 160-180 Hgmm körüli vérnyomás értek! Már régen mindenki számára a 140/90 Hgmm, vagy az alatti a cél!


11. tévhiedelem az is, hogy gyerekeknél a fognövekedés lázat okozhat!
Gondoljunk csak bele, ha ez igaz lenne, akkor 18 éves korunkig, vagy még utána is, amíg az összes bölcsesség fogunk ki nem nő, folyamatosan lázasak lennénk! Ezen feltételezésnek az a téves "összekapcsolás" az alapja, hogy amikor a fog éppen kibújt, akkor a gyerek belázasodott. A valóságban ilyenkor mindig van egy kis vírus fertőzés, ami fellazítja a szájüregben a nyálkahártyákat (ez a gyulladás velejárója), és az így fellazult nyálkahártyán már pont ki tud bújni a már közvetlenül a felszín alatt lévő kis fogacska. Tehát mindig keresünk valamilyen valós okot a láz hátterében, ne fogjuk a fognövekedésre!


12. jó tudni továbbá, hogy az orvosi- és vérvételes beutalók
mostanában a megnövekedett várólisták miatt már általában 1 évig érvényesek, ezért ha esetleg 1 hónapon belül nem tudnak elmenni a kiírt vizsgálatokra, ne dobják el a beutalót, hanem nyugodtan használják fel később is!


Reméljük, hogy a fenti kis "gyűjteménnyel" sikerült néhány gyakorlatias dologra felhívni a figyelmet, melyekkel még többet tehetünk egészségünkért ...



ugrás az oldal tetejére



Az előadás letölthető .pdf formátumban itt.

Kapcsolódó linkek


www.betegvagyok.hu


Védőoltások:

www.utazaselott.hu
vedooltas.lap.hu
www.meningococcus.hu
www.oltasbiztonsag.hu


Orvosi-, gyógyászati kiegészítők, kellékek:

Mokánszki Dental Medical Kft.
4400 Nyíregyháza, Kert köz 1.
Tel.: 06-42-462-572